“Egyszer volt hol nem volt, nem is olyan régen,

Hogy nem találtam egy baba-mama barát helyet Debrecenben.

Gondoltam egy merészet és nagyot,

Csinálok magam egy baba-mama központot.

Egy olyan helyet álmodtam, ahol együtt van anya és baba,

Ahol rendelkezésre áll játékok és foglalkozások halmaza.

Ahol játszva fejlődnek fiaink és lánykánk,

És ahol az anyuka sem egy házisárkány.

Lányommal a hátamon hónapokig kerestem a tökéletes helyet,

Közben sok-sok vállalkozó kinevetett.

Mit akarok én itt hátamon egy csecsemővel,

Maradjak inkább otthon, beszélgessek a játszin a szülőkkel.

Makacs vagyok és kitartó, álmom nem adtam fel,

Születésnapom előtt 1 nappal meg is lett a hely.

Megtetszett az elhelyezkedés és a beosztás,

230 négyzetméter+kert, nagyon sok, ez nem vitás.

Elindultam az engedélyeztetés hosszú útján,

néha csodálkoztam saját magam egyensúlyán.

1,5 millió forintot spóroltam a festéssel,

2 hétig volt legjobb barátom éjjel-nappal a dulux henger.

Egy évig napi 18 óra áldozatos munka és előkészítés,

Nem tagadom volt bennem egy kis félsz.

2017.  október közepén azonban megnyitottam a kapukat,

Kelet-Magyarország első és egyetlen baba-mama központja azóta fogadja a családokat.

7 különböző baba-mama és 6 ovis foglalkozással,

ahol a gyerekek játékosan fejlődnek mesével, zenével és mozgással.

Kismama, hordozós és baba-mama klubot is működtetünk,

Családi napok és rendezvények hangulatában örömködünk.

Van itt játszó is kérem szépen, telis tele fajátékokkal,

Szülinapozunk rendszeresen  az ünnepeltre szabott témákkal.

13 fajta táborunkban minden gyerek talál fogára valót,

Lehet itt majd sütni, főzni, néptáncolni, és egész nap rakni a legot!

Az anyukákra gondolván csináltam egy irodát,

Míg mi a gyerekre vigyázunk, anya intézi vállalkozását.

Van nálunk Anyaangol, fittmami és kismama torna,

Odafigyelünk az anyukákra, ez nálunk alapvető munkanorma.

A családokat komplex szolgáltatáskínálattal várjuk,

tágas terek, ingyenes parkolás, kávé, tea és gyümölcs az imázsunk.

Ezek voltak a számok, tények és tevékenységek,

Hallgassuk most meg Anitát, hogy milyenek a gondolatok és az érzések.

Prezentáció előtt pár perccel

A Csemeteliget operatív irányítása mellett a Bábos Mesekuckó és a Csiri-Biri foglalkozásokat tartom heti 8 órában, tematikus születésnapokat szervezek, bábokat készítek, meséket írok, recepciós pultban állok, de ha kell takarítok, mosogatok, vagy épp kertet locsolok.A központ működtetése öröm és nehézség egyszerre. Öröm, mert a lassan 2,5 éves Abigélem velem van napközben, az 5,5 éves Tomikámat pedig délután apa hozza el az oviból, és aztán együtt játszunk, tevékenykedünk a ligetben. Öröm, mert számos debreceni és nem debreceni anyukának és családnak megkönnyítem a mindennapjait.

Nehéz feladat, mert állandóan munkálkodott bennem a jó anya-rossz anya effektus. Valóban jó, ha vállalkozok, és nem alkalmazott vagyok? Aztán rájöttem, hogy jobb. Állandó küzdelem anyagilag, fizikailag, de senkitől nem kell kéreszkednem, ha beteg a gyerek, ha anyák napja vagy családi nap van az oviban. Sokkal több minőségi időt vagyok így velük, és esténként nem egy mosogatórongyot kapnak.

Gyermekkoromban abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy falun nőttem fel, sokat voltam anyai nagyszüleimmel, akiktől olyan mondatokat szívtam magamba, melyek egész életemet meghatározták. Nagypapámtól – aki sokat dolgozot, én pedig sokat szerettem volna vele játszani – rendszeresen megkérdeztem:

-Papa, muszáj mindig dolgoznod?

Papám erre mindig azt felelte: “Amit muszájból kell csinálni, azt már megette a fene kisunokám.”

Nagymamámtól pedig, aki a világ legfinomabb palacsintáját és meggylevesét készítette,  gyakran megkérdeztem, hogy miért olyan finom az ő meggylevese és palacsintája? Mamám erre azt válaszolta, hogy „Amit szívből csinálsz, az mindig finomabb, mint egyébként.” Akkor még nem sejtettem milyen útravalók lesznek ezek a szavak számomra.

Nagyon sokáig csak útkeresésben voltam. Először a pénzügy és számvitel területén dolgoztam, aminek egyébként a vállalkozás alapítása és működtetése során nagy hasznát vettem. Gyermekeim születését követően azonban rájöttem arra, hogy bármennyire is szerettem a munkahelyem, segítség nélkül nehezen összeegyeztethető a gyermekneveléssel.

Mindemellett anyaként a saját bőrömön is éreztem és a helyi online baba-mama klubokban is azt ovastam, hogy hiába szeretnénk kimozdulni a gyerekekkel, nincs hová. Egyre inkább körvonalazódott gondolataimban egy baba-mama központ… Elkezdtem felmérni az anyukák igényeit, védjegyes baba-mama foglalkozások után kutattam. Sokat utaztunk, több bababarát helyen jártunk, különböző gyermekfoglalkozáson vettünk részt. Aztán egyszer ültünk a kocsiban a férjemmel, a gyerekek szundítottak hátul, éppen csend volt, :-), engem pedig elöntött az alkotás, létrehozás utáni vágy. Odafordultam a férjem felé, és azt mondtam:

– Te Tomi én nyitok egy baba-mama központot Debrecenben.

Erre ő a nagy nyugalmával 130-nál felém fordult, és azt mondta 12 év velem eltöltött szakmai tapasztalata után: “Az baj szivem, hogy te nem viccelsz…”

Valóban nem vicceltem, mert a mondatomat tett és tettek sorozata követte…

Immár több, mint 7 hónapja működik a Csemeteliget…

Ez idő alatt a vállalkozói lét számomra legnagyobb tanulsága is megfogalmazódott bennem: Merjünk nagyot álmodni  és megvalósítani álmainkat céljainkat és önmagunkat, mert akkor veszítünk a legtöbbet, ha bele sem kezdünk. És amit szívből csinálunk,  az mindig finomabb, mint egyébként.

Így lett a Csemeteliget az én Palacsintám…” /

Auksziné Erdélyi Anita, Üzletanyu Konferencia, Év Anyavállalata 2018 verseny, Lurdy Konferenciaközpont, Budapest, 2018.05.25.