Harmincon túl általában azt mondják az emberek, hogy már nem ünneplem a születésnapom, már csak a gyerekét tartjuk meg.  Sokan az idő múlását látják az évek előrehaladásával. Én valahogy nem. Múlik az idő, ez tény és való, de…annyi és annyi minden történhet velünk egy év, egy hónap, egy nap, de akár pár másodperc alatt is, mely merőben megváltoztathatja életünket. Éjszaka leültem dolgozni, és csak keringtek a gondolatok a fejemben. Elgondolkodtam azon, hogy kerültem én ide, miért jött ez az egész Csemeteligetesdi, miért nekem kellett ezt megvalósítanom a debreceni és környékbeli babák, anyukák és családok számára.

Honnan hová?

Gyermekkorom óta szerettem volna valami maradandót alkotni, embereken segíteni. A pedagógus vér mindig is az ereimben folyt. Tudtam azt, hogy nem szeretnék iskolában tanítani, bár a matek-fizika szak szinte 2 évig a látóhatáron belül volt tizenéves koromban. Nem éreztem magaménak a tanítás effajta módját. Valahogyan máshogy szerettem volna segíteni. Majd jöttek az orvosi álmok, csak sajnos nem bírtam akkoriban a vér látványát. Végül az agráron kötöttem ki, gazdasági agrármérnökként, kicsit meghagyva a matekos vénám. Életem egyik legszebb öt éve volt. Aztán pénzügy-számvitel-vállalkozásfinanszírozási szakokat, majd a közgázt elvégezve hol máshol helyezkedtem volna el, mint bankban… Hitelelemző, majd szenior hitelelemző lettem. Elemeztem, agyaltam, gondolkodtam, terveztem tárgyaltam. Imádtam. Életem egyik meghatározó időszaka volt az. Az első igazi munkahely. Maradandó emberi kapcsolatok azóta is. A számok világa…

Majd megszületett első csemetém, amikor már valami kezdett körvonalazódni a fejemben. Abbamaradt. Dolgoztam otthonról éjszakákon át akkor is, de távmunkában. A nagy terv váratott magára. Mígnem megszületett második csemetém, amikor is egyre inkább éreztem a hiányát egy ilyen intézménynek. Még mindig dolgoztam otthonról távmunkában. Egy ovissal, egy csecsemővel, egy háztartással, és egy dédelgetett álommal.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többet álmodozok róla, a helyről, az eszközökről, egyre több mindent jegyzetelek le. Majd elkezdtem felmérni a lehetőségeket, terveztem, számoltam, kalkuláltam. Abigéllel a hátamon 2017 őszén néztem meg az első helyet, és ezt követően több, mint 100 helyet tekintettem meg. Kisebbet, nagyobbat. Még nem tudtam mit szeretnék. Egy kis kuckót, ahol van egy kis játszó és 1-2 foglalkozás, vagy egy központot, ahol sokminden elérhető a családok számára?

Az első lépések

Majd születésnapom előtt egy nappal, 2017.04.21-én beléptem először a Csemeteliget kapuján. Akkor még nem így hívták. Akkor még csak egy álom volt számomra. De ahogy körbevezettek, már akkor mindent láttam magam előtt. Azt, hogy mit hogyan alakítok ki, melyik szobának milyen funkciója lesz. Hallottam a gyermekkacajokat, az anyukák beszélgetéseit. Ott, akkor… eldőlt az, hogy mit szeretnék valójában.

Majd rá egy nappal, éppen születésnapomon, 2017.04.22-én kezdtem el a Bábos Mesekuckó foglalkozásvezetői képzést. A legkedvesebb foglalkozásom az egész Csemeteligetben. A legkomplexebb, legfejlesztőbb, legsokszínűbb foglalkozás ez, ahol bizony nem csak a gyermekek, de anyukáik is várják hétről hétre a mesét és a Mesemondólányt. A szívemhez nőtt a kis Mesemondólány, mert vele kezdődött el minden…

 

A lehetetlen csak egy szó

Tudjátok, sokan még most is ellenzik a Csemeteligetet. Szűkebb és tágabb értelemben véve is. De már rég eljutottam odáig, hogy a mások véleménye nem az én problémám. Nekem a legeslegnagyobb visszajelzés azzal kapcsolatban, hogy jót és jól csinálom az az, hogy csemetéitek hétről hétre játékos körülmények között fejlődnek, nem akanak tőlünk hazamenni, hogy szinte alig van szabad szülinapos helyünk 2-3 hétre előre, hogy 10 fős a miniovis várólistánk, hogy az anyukák túllépve minden fáradtságot és lustaságot felöltöztetik a gyerkőcöt, és eljönnek a Csemeteligetbe. Mert nálunk otthon érzik magukat. Sokan mondtátok már, hogy ez a második otthonotok.

Tudom, érzem, hogy ez az életcélom, a küldetésem, az életfeladatom, melyet csinálnom kell. Annyiszor, de annyiszor adhattam volna már fel. De mindig történik valami. Valami, ami átlendít a nehéz időszakon. Legyen ez egy otthon készített videó Tőletek, ahol a csemete “csijizik”, amikor mondják, hogy menjünk Anitához, legyen ez egy pozitív visszajelzés akár facebookon, akár e-mailben, legyen ez egy vélemény, melyet facebook oldalunkra írtok, legyen ez egy kedves szó, egy mosoly, egy ölelés, egy köszönöm, egy kávé, egy zero… Legyen az bármifajta figyelmesség és őszinteség, amit Tőletek és Csemetéitektől kapok, mindig átlendít a holtponton.

Azzal, hogy felépítettem a Csemeteligetet olyanná, amilyen, azzal, hogy mind az anyukák, mind a csemeték közkedvelt helyévé vált Debrecenben, bebizonyosodott számomra, hogy a lehetetlen csak egy szó.

Hála…

Sokat köszönhetek a Csemeteligetnek. Megvalósult egy gyermekkori álmom, mellyel több száz családnak segíthettem, és még sokkal, de sokkal többnek fogok segíteni. Mérhetetlen hálával tölt el az anyukák és csemeték szeretete, amikor nem tudom elkezdeni az órát, mert rajtam csüngnek. A Csemeteliget megszületése révén olyan embereket ismerhettem meg, akik az életem meghatározó részévé váltak. Ezért soha, de soha nem lehetek elég hálás…

Ma két éve kezdődött el valami. Egy gyermekkori álom megvalósulása. Két évvel ezelőtt… épp a születésnapomon… újjászülettem.

Mert véletlenek nincsenek.

Hiszek benne.